Adománygyűjtés minden körülmények között

Talán kevés olyan ember él a világon, akinek gyerekként ne fordult volna meg a fejében az, hogy ha az országban, sőt a világon élő emberek közül mindenki csak 1 Ft-ot neki adna, akkor igen szép vagyonra tehetne szert. Én például hosszú napokat töltöttem azzal, hogy kieszeljek egy tervet arra, hogyan valósíthatnám meg ezt a páratlannak vélt ötletet. Szent meggyőződésem volt, hogy ez előttem még soha senkinek nem jutott eszébe, mint ahogy abban is vakon hittem, hogy nincs olyan ember a világon, akitől ha 1 forintot kérnék, akkor ennek a kérésnek ne tenne eleget. Nyilván zseniális tervem szövögetésében egy percig sem gátolt az a tény, hogy a forint, mint fizetőeszköz nem jelenik meg szűk hazánkon kívül máshol. Attól én még lelki szemeim előtt láttam az eszkimókat, amint szánjaikon elcsúsznak a legközelebbi postahivatalig, és egy borítékba helyezik a nekem szánt forintot, csak úgy, mint az indiánokat és cowboyokat, akik arra a röpke időre, amíg eleget tesznek egy kedves, de távoli vidéken élő gyermek kérésének, elássák a csatabárdot és felfüggesztik a skalpok gyűjtését, miközben átszelve a prérit megpróbálják célba juttatni az egy forintos érméket.

Mondanom sem kell, hogy ez a terv akkor nem vált valóra, de sok évvel később a sors mégis úgy hozta, hogy az emberek segítő szándékába vetett hitem beigazolódjon, mint ahogy az is, hogy aprópénzből is jelentős összegre lehet szert tenni. Történt mindez az 1 és 2 Ft-os érmék forgalomból történő kivonásakor, amikor több tonnányi aprót sikerült gyűjteni több szervezetnek is az országban.
Mi kellett ehhez? Egy jó ötlet, gyors cselekvés némi jól irányzott üzenettel fűszerezve, és persze az aprópénztulajdonosok adományozási hajlandósága. Ezek együttállása pedig sok szervezet anyagi gyarapodását idézte elő. 
Persze amikor a gazdasági válságtól és világvége jóslatoktól beinduló belső vészcsengők berregése túlharsogja az adománygyűjtő szervezetek hangját, lényegesen nehezebb az adományozási kedvet fenntartani. Egyre gyakrabban azt hallom, hogy a szervezetek tagjai maguk is úgy vélik, hogy eleve kudarcra van ítélve az, aki ebben a helyzetben mástól vár segítséget, azok pedig, akik eddig megtehették, hogy adjanak, még ha továbbra is rendelkeznek tartalékokkal, a jövőtől félve kevésbé bőkezűek. És ez egyik fél számára sem róható fel. Viszont azt gondolom, hogy ha nem is könnyű, mégis meg lehet találni azokat az eszközöket, amelyek ebben a finoman szólva is viharfelhőkkel tarkított gazdasági környezetben célravezetőek. Már csak azért is, mert a fenti példából kiindulva nem feltétlenül jelentenek nagy terhet az adományozóknak, és sokszor tényleg egy jó ötleten és gyors cselekvésen múlik a kampány sikere. Meg persze egy olyan szervezeten, amely rászolgált az emberek bizalmára, és amely képes jól kommunikálni a megfogalmazott üzeneteit. 
Az utóbbi idők változásai nem csak a gazdaságot érintették, hanem a felhasználható eszközök és módszerek tárháza is megújult. Lám itt is igaz a mondás, hogyha egy ajtó bezárul, akkor jó, ha alaposan körbenézünk, mert valahol lenni kell egy másik bejáratnak, ahol gyorsan beslisszanhatunk. És mint az imént kiderült, bár korántsem tudok jól idézni efféle frappáns bölcsességeket, de ha van valami, amit jól tudok, az az, hogy a legnagyobb baj az adománygyűjtéssel az, ha nem csináljuk. És ebből a szempontból mindegy, hogy csalódottan abbahagytuk, vagy hitetlenül el sem kezdtük, egyformán hibát követünk el. Ha bezárultak azok a kapuk, amiken eddig kényelmesen besétáltunk, ha kiapadtak azok a források, amikből eddig merítettünk, akkor ez azt jelenti, hogy ki kell lépni a megszokottból, elhagyni a kényelmes, vagy olykor eddig is kényelmetlen, ám de megszokott kanapénkat, és új lehetőségek után kell néznünk. Azt gondolom, hogy az adománygyűjtés a legkevésbé sem öncélú dolog, és egy olyan feladata a civil szervezeteknek, amellyel tudatosan, vagy kevésbé tudatosan, de nagy változások előidézői lehetnek, amiért megéri ínségesebb időkben is energiát belefektetni. És nem, nem arra a forrásteremtési módszerre célzok, amelyet Robin Hood próbált meghonosítani Anglia szerte. És bár tagadhatatlan, hogy igen sikeres volt a sherwoodi erdőben folytatott adománygyűjtő kampánya, és a britek azóta is élenjárók a jótékonyság terén, azt azért lássuk be, hogy a támogatás megszerzéséhez manapság civil körökben már nem divat nyílvesszőket használni. Még a hagyományőrző lovas íjász egyesületeknél sem, a szociális területen dolgozó szakemberek kezében pedig végképp tájidegenül hatna egy nyílpuska. Mi következik ebből? Az, hogy jelen esetben nem a gyökerekhez kell visszatérnünk, hanem az új technikai, társadalmi lehetőségeket kell felismernünk ebben a megváltozott gazdasági környezetben. 
Mert igenis lehet sikeres kampányt folytatni ma is, az adományozási kedv bár némiképp megcsappant, de korántsem veszett el. Állandó igény, hogy végre legyen már természetes az, hogy mindenki kiveszi a részét a társadalmi problémák megoldásából, vagy úgy, mint a szervezetek tagjai, önkéntesei, akik munkájukkal segítik az adott probléma megoldását, vagy úgy, mint azok, akik bizonyos egyéb szolgáltatások, anyagi javak, tárgyi eszközök biztosításával teremtik meg azokat a feltételeket, amelyek a megoldásához szükségesek. Ahhoz viszont, hogy az adományozás, a rászorulók megsegítése, a közjó érdekében dolgozó szervezetek támogatása a társadalom működésének természetes eleme legyen, arra van szükség, hogy a szervezetek energiát fektessenek abba, hogy a társadalmi felelősségvállalás, a jótékonyság egy szemléletváltás következtében szokássá váljon. Ez pedig csak úgy működik, ha megtalálják és alkalmazzák azokat a csatornákat, felületeket, amelyek lehetővé teszik, hogy kialakuljon az a közös metszet, amit a támogató és támogatott is sajátjának érez, és ahol megszülethet a valódi párbeszéd. Mert ez az alapja annak, hogy aztán világra jöjjön a valódi, tudatos társadalmi felelősségvállalás is.






Megjegyzések

Pabló üzenete…
Nos nem nagyon értem, akkor mitől lesz ma sikeres egy adománygyűjtési kampány? Vagy nem értem, vagy nem is írtál ilyet, vagy...,
LadyBird üzenete…
Írtam is, meg nem is, mint a népmesében, hogy hoztam is ajándékot meg nem is :)

A bejegyzés egy kivetülése a fejemben záporozó kérdéseknek és válasz foszlányoknak, ami most ekörül a téma körül mozog, és mivel ennek nem fejtettem ki minden vonatkozását, inkább csak hangosan gondolkodtam, ezért érezheted a válaszok hiányát. A lényeg viszont az, hogy szerintem ebben a gazdasági helyzetben is lehet sikeres egy szervezet az adománygyűjtésben, és semmiképpen sem kell feladni. Ezt mutatja az a példa is, hogy annak idején, amikor kivonták az 1 és 2 Ft-os érméket, az gazdaságilag semmi jót nem jelentett, viszont másik oldalról segítség volt a gyorsan alkalmazkodó és reagáló szervezeteknek. Úgy gondolom, hogy a jelenlegi körülmények közt is lehet támogatókat találni, és egy jó ötlet, egy kreatív megoldás sikerhez vezet, mert pillanatnyi adományozási hajlandóságot növel.

De ha tovább nézzük a témát, és nem elégszünk meg sikerként azzal, hogy nő a szervezet bevétele, akkor már egy kicsit más a helyzet. És mivel szerintem nem elégedhetünk meg ezzel, ezért változásra, ha úgy tetszik szemléletváltásra van szükség.

Ki kell lépnünk abból a szemléletből, hogy a tehetősebb személyek, vagy cégek kutyakötelessége, hogy támogatást nyújtson, csupán azért, mert adott esetben megteheti. (Erre volt példa Robin Hood, aki elvette a gazdagoktól, és odaadta a szegényeknek.)És ezeket a célszemélyeket elárasztják a kérések, amik közül ilyen-olyan, többnyire érzelmi indokok, vagy cég image miatt dönt, és forráshoz juttat szervezeteket, ami aztán a céljaik megvalósítása szempontjából különböző hatékonysággal, de elköltődik.Van, ahol igazán jó eredménnyel, van ahol kevésbé, ami egyáltalán nem jelenti azt, hogy rossz helyre ment a támogatás, csak a nagy eredmény megvalósításához nem álltak együtt bizonyos dolgok.

Sokkal inkább annak a szemléletnek az elterjedésére van szükség véleményem szerint, ami a kölcsönös megértésen alapszik (nem csak egymás megértése, hanem a társadalom működésének, rendszereinek megértése, valamint a probléma és annak okainak megértése), ehhez pedig a társadalom szereplői között valós párbeszédre van szükség. Mert azt gondolom, hogy ha megérti az adott potenciális támogató, és a támogatott is, hogy a két oldal erőforrásait (pénz, infrastruktúra, kapcsolati tőke, szaktudás, stb.)okosan felhasználva és együttműködve lehet a legnagyobb eredményeket elérni, és eszerint közösen vállalnak felelősséget és feladatokat, és ennek megvalósításán dolgoznak együtt, az jelent valódi előrelépést. Nagyságrendekkel jobb eredményt hozhatna, ha ezek az erőforrások központi, kulcsfontosságú pontokra koncentrálódnak és hatnak, mintha az egyes apró pontokban szétforgácsolódnak. És lehet, hogy lesz, aki ezért megkövez, de azt gondolom, hogy ami most folyik, az sok esetben épp a hatékonytalan szétforgácsolódás, pedig mindkét felet a jószándék vezérli. Ami persze életben tart szervezeteket, de hosszú távú nagy eredményekhez nem vezet.

És attól lesz valóban sikeres egy adománygyűjtés, ha ezeket a forrásokat sikerül mozgósítani, összegyűjteni, és a cél érdekében felhasználni.
LadyBird üzenete…
És most, hogy ezen gondolkodom, arra jutottam, hogy nemcsak arról kellene tréninget tartani a szervezeteknek, hogy milyen módszerekkel, eszközökkel kampányolhatnak, hanem arról is, hogy hogy lehet egy komplex, több szereplős történetet összehozni, ahol a támogató sem a hagyományos szerepében jelenik meg,az adomány sem a jelenlegi formájában nyilvánul csak meg, és a forrásteremtés célja is más megvilágításba helyeződik.
Pabló üzenete…
Na ez így király! Ez már beleillik egy valódi minőség fejlesztők keretbe. Hajrá Brigi, akkor már csak :) neki kell állni kidolgozni!
Nekem volt régen egy partneri együttműködésről szóló képzésem, ebből is lehetne elemeket használni, úgyhogy én benne vagyok, hogy ennek is nekilássunk!
Zorutan üzenete…
Sziasztok!

Figyelmetekbe ajánlom a CIWIL Adományozási Rendszert, ami pont erről szól.

www.ciwil.hu
LadyBird üzenete…
Köszönjük az ajánlást :) Magát a rendszert ismerem, de személyes tapasztalatom nincs róla. Pedig kíváncsi lennék, milyen a fogadtatása, mennyire működik, mik a tapasztalatok.
Ildikó üzenete…
Sziasztok!
A Ciwil Adományozási Rendszer a mi közösségünkben már bevezetésre került, plusz bevételi forrásként működik. Hogy milyen a fogadtatása, mennyire működik? A válasz tömör: annyira, amennyire csináljuk.

A Ciwil Adományozási Rendszer remek gyakorlat arra, hogy csináljuk életünket egyéni és közösségi szinten egyaránt, ne csak megtörténjenek velünk a dolgok. Nagyon sok döntési lehetőség rejlik a Ciwil program alkalmazása során. Mit veszek, hol veszem. Dönthetek az egészség, környezet tudatosság vezérelt gondolkodásom által, plusz dönthetek a vásárlásom által kiadott pénz útjáról is. Teljesen más a pénz útja ha multinál, helyi kereskedőnél, netalán Ciwil elfogadóhelynél fogyasztok. A döntéseink eredményét most nagyon jól lehet látni a világban. Háborgunk is ellene, de szép lassan vissza is lehet térni erről az útról. A titok nyitja, a végig gondolom szóban van. Nagyon fontos továbbá az is, hogy a vásárlásommal nem ér véget a történet. Ez is látható a szeméttelepeken, és jó ha csak a kijelölt telepen van a regement szemét! A ciwil adományozás során a vásárlás követően kapok egy ciwil nyugtat, rajta az adomány összegével, melynek további útját elektronikusan el kell vezérelnem az általam kiszemelt szervezetnek. Ez lehet macera is, lehet a tényleges segítés érzete is. Mindenki maga dönt.
Végül van a civil szervezet, mely fogadja az adományt, és hiszünk benne mi adakozók, hogy az ügy képviselői tudják, hogy akkor ott mire van leginkább szüksége a szervezetnek. A villanyszámlával hadakoznak, vagy ,és ez lenne a szebb jövő, programok jönnek létre az adományaink által.

A mi kb. 110-120 családot számláló közösségünkben is vegyes a kép. Vagyunk egy jó páran, akik használjuk Ciwil kártyáinkat, általunk generálódik egy folyton növekvő összeg, mely segíti a szervezetünk működését. Vannak akik több elfogadóhelyre várnak, ahol tudnák kártyáikat használni. És vannak akik még alszanak.
E sorok írójaként, mit kártyaelfogadó helyként is benne vagyok a történetbe, és bizton állítom azt a tényt, hogy az így létrejött fogyasztói érdekkapcsolat sokkal erősebb, mint bármely multi által ígért AKCIÓ.
Kívánom, hogy egyre többen éljék meg ezen a szinten is az összefogás erejét.
LadyBird üzenete…
Kedves Ildikó,
köszönöm szépen a részletes beszámolót, és őszintén örülök annak, hogy pozitív tapasztalatokról számolsz be. Nagyon egyet tudok érteni azzal, amit írtál az egyének döntési lehetőségéről. Pont ez az, amit sokan kiengednek, kiengedünk a kezünk közül. Egyszerűen azért, mert sokszor nem látjuk az összefüggéseket, vagy túl kicsi porszemnek érezzük magunkat a nagy globális gépezetben. Mivel nem tudok statisztikával alátámasztott adatokra hivatkozni, így nem tudom megbecsülni mondjuk azon háziasszonyok számát, akik például végiggondolják, hogy egy hétköznapi cselekedetük, mint a vasárnapi ebéd hozzávalóinak megvásárlása, milyen láncolatot erősít, vagy éppen gyengít. Végiggondolják, és ennek fényében döntenek arról, mit hol vesznek meg. Csak szeretném hinni, hogy sokan vagyunk ilyenek, és egyre többen leszünk. Akik felismerik, hogy ha kínai fokhagymát és osztrák tejet vásárolnak egy német tulajdonú cég nagyáruházában Magyarországon, azzal pont azt támogatják és erősítik, ami miatt zsörtölődnek a másik háziasszonnyal sorban állás közben. Hogy drága minden, hogy nincs helyi termék, hogy tönkremennek a helyi vállalkozások, hogy munkanélküliség van, és még sorolhatnám. Amiről te is írsz, ez az adományozási rendszer nemcsak a civil szervezeteket juttatja ilyen módon bevételhez, hanem a helyi vállalkozásokat is piachoz, bevételhez és reklámhoz.

Néztem a honlapon, hogy valóban jó reklámfelületet kapnak az elfogadóhelyek is, ami remélem, hogy minél több üzlet, vagy szolgáltató számára lesz vonzó. Én bizakodó vagyok, és nagyon remélem, hogy az elfogadóhelyek száma is egyre növekszik majd, és egyre többen ismerik fel azokat az összefüggéseket, amitől egy ilyen rendszer eredményesen tud hosszú távon működni.