Most rendhagyó módon egy idézetet szeretnék közre adni Dr. M. Scott Peck A járatlan út c. könyvéből, mivel nem rövid az idézet, ezért magyarázatul most csak annyit szőnék hozzá, hogy az idézetben leírtak korunk emberének egyik alapvető pszichológiai problémáját írja le.
Ha a saját tapasztalataimból összegezni akarom ezt a problémát, akkor valahogy így hangzik:
Minden cselekedetünkhöz lelki energiára van szükségünk, a lelki energia pedig a problémáinkból, pontosabban a problémák valóságos megéléséből és proaktív [1] megoldásából keletkezik.
"Az élet nehéz.
Nagy
igazság ez, a legnagyobb igazságok egyike.[2]
Mégpedig azért, mert ha valóban beláttuk, akkor már felül is emelkedtünk rajta.
Amikor valóban értjük — fölfogjuk és elfogadjuk, hogy az élet nehéz, megszűnik nehéznek
lenni. Mert amint elfogadjuk, azt a tény, hogy nehéz, nem számít többé.
Az
élet nehéz voltának igazságát a legtöbb ember nem látja át teljes mértékben.
Többé kevésbé állandó jelleggel sopánkodnak az emberek, halkan vagy fennhangon
panaszolják föl terheiket és gondjaikat, mintha kirínának az élet egyébként
könnyű hátteréből, vagy abból az életből, amely ha nem könnyű is, mindenesetre
méltányos volna, ha az lenne. Halkan vagy fennhangon hirdetik hitüket, mely
szerint nehézségeik egy megkülönböztetett nyavalya, amely csak őket sújtja
vagy családjukat, törzsüket, osztályukat, fajtájukat vagy akár fajukat, de
senki mást. Tudom, hogy így panaszkodnak, mert én is így éreztem egykor.
Az
élet problémák láncolata. Megoldani akarjuk őket vagy sopánkodni fölöttük?
Képessé akarjuk e tenni gyermekeinket e problémák megoldására?
Az
önfegyelem az a szerszámkészlet, amelynek segítségével megoldhatjuk az élet
alapvető problémáit. Éneikül mit sem oldhatunk meg. Részleges önfegyelemmel
gondjainkat is csak részlegesen oldhatjuk meg, teljes önfegyelemmel viszont
gondjaink összességét.
Az életet az
teszi nehézzé, hogy a problémákkal szembenézni és azokat megoldani fájdalommal
jár. A gondok, természetük szerint, kelthetnek csalódást, gyászt, szomorúságot
vagy magányérzetet, bűntudatot, megbánást, haragot, félelmet vagy szorongást,
gyötrődést vagy kétségbeesést. Ezek az érzelmi állapotok kellemetlenek, gyakran
roppant kellemetlenek, gyakran fölérnek a fizikai fájdalommal, néha a fizikai
fájdalom legrosszabb fajtáival is. Végül is pontosan e
fájdalom miatt nevezzük problémának azokat az eseményeket vagy konfliktusokat,
amelyek a fájdalmat kiváltották. S miután az élet problémák véghetetlen sorozata,
mindig nehéz marad, s éppúgy tele lesz fájdalommal, mint örömmel.
Mégis,
éppen a gondok fölismerésének és megoldásának folyamatában rejlik az élet
értelme. A probléma a próba, mellyel elkülönítjük a sikert és a kudarcot.
Gondjaink miatt van szükségünk bátorságra és bölcsességre, sőt gondjaink
tesznek minket bátrakká és bölcsekké. Végső soron ezek felelősek lelki fejlődésünkért.
A szellemi fejlődés elősegítése érdekében tesszük próbára a problémamegoldás
emberi képességét, mint ahogyan az iskolában is tudatosan megteremtett
problémák megoldásával fejlődik a gyerekek elméje. Benjámin Franklin mondta:
„Ami fáj, az nevel.” Ez az oka annak, hogy a bölcs emberek megtanulják, hogy a
problémáktól nem rettegni kell, ellenkezőleg, örömmel kell fogadni őket,
amiként a járulékos fájdalmat is.
Legtöbbünkből
azonban hiányzik a bölcsességnek ez a mértéke. Mivel tartunk a fájdalomtól,
különböző mértékben ugyan, de egyként azon vagyunk, hogy elkerüljük a
problémákat. Halogatjuk megoldásukat, abban a reményben, hogy majd csak elmúlnak.
Nem veszünk róluk tudomást, elfelejtjük őket, vagy úgy teszünk, mint ha nem is
léteznének. Talán még gyógyszereket is segítségül hívunk a problémák
elnyomására, úgy gondolván, hogy ha magát a fájdalmat csillapítjuk, a probléma
is enyhül. Megpróbáljuk kikerülni őket, ahelyett hogy szemtől szembe állnánk
velük. Megpróbálunk elmenekülni, nehogy végig kelljen szenvedni őket.
Az
emberi ideg és elmemegbetegedések
elsőrendű oka éppen a problémák és a szenvedés elkerülésére való hajlam. Mivel
ez a hajlam bizonyos mértékig mindannyiunkban jelen van, megfelelő mértékben
mindannyian betegek is vagyunk: egyetlen ember elméje sem maradéktalanul
egészséges. Vannak emberek, akik különleges erőfeszítéseket tesznek, hogy
problémáikat elkerüljék messze eltávolodnak attól, ami jó és ésszerű lenne,
csak hogy ne kelljen szembenézni problémáikkal; aprólékosan kidolgozott képzeletvilágban élnek, melynek gyakran semmi köze a valósághoz. Carl G. Jung
tömör és elegáns megfogalmazása szerint: „A neurózis mindig a jogos szenvedés
helyettesítése.”[3]
Ám a pótmegoldás végül is fájdalmasabb lesz, mint azok a fájdalmak amelyek elkerülése szülte őket, s a legnagyobb problémává maga a neurózis válik. Ilyenkor, híven az eddigi elvhez, sok ember megpróbálja ezt a problémát is kikerülni, s neurózist neurózisra épít. Szerencsére vannak olyanok is, akik ilyenkor összeszedik a bátorságukat, és rendszerint pszichoterápia segítségével megkísérlik megtanulni, hogyan is kell szembenézni neurózisukkal és elszenvedni „jogos” szenvedésüket. Mindenesetre amikor megkíséreljük elkerülni „jogos” szenvedésünket, egyben sikerül elejét venni annak a lelki fejlődésnek is, amelyet fölmerülő problémáink követelnek. Ezért van az, hogy krónikus lelki betegségek esetén szellemi fejlődésünk megreked, s gyógyír híján az emberi szellem zsugorodni kezd.
Ám a pótmegoldás végül is fájdalmasabb lesz, mint azok a fájdalmak amelyek elkerülése szülte őket, s a legnagyobb problémává maga a neurózis válik. Ilyenkor, híven az eddigi elvhez, sok ember megpróbálja ezt a problémát is kikerülni, s neurózist neurózisra épít. Szerencsére vannak olyanok is, akik ilyenkor összeszedik a bátorságukat, és rendszerint pszichoterápia segítségével megkísérlik megtanulni, hogyan is kell szembenézni neurózisukkal és elszenvedni „jogos” szenvedésüket. Mindenesetre amikor megkíséreljük elkerülni „jogos” szenvedésünket, egyben sikerül elejét venni annak a lelki fejlődésnek is, amelyet fölmerülő problémáink követelnek. Ezért van az, hogy krónikus lelki betegségek esetén szellemi fejlődésünk megreked, s gyógyír híján az emberi szellem zsugorodni kezd.
Ezért
vértezzük fel magunkat és gyermekeinket a szellemi egészség elérésének
eszközeivel. Mit értek ezen? Meg kell tanulnunk s meg kell tanítanunk
gyermekeinknek a szenvedés szükségszerűségét és értékét, a gondokkal való
szembenézés és a velük járó fájdalom elviselésének szükségességét. Említettem
már, hogy az önfegyelem az a szerszámkészlet, amellyel megoldhatjuk az élet
problémáit. Hamarosan világossá válik az is, hogy a szenvedés technikájáról
van szó, melynek segítségével sikeresen oldhatjuk meg problémáinkat, és a folyamat során
egyszersmind fejlődünk is.
Melyek a
szenvedés technikájának, a gondok keltette fájdalom sikeres megélésének
eszközei, melyek összességét diszciplínának, önfegyelemnek nevezem? Számunk
négy: a kielégülés késleltetése a felelősség vállalása, az igazsághoz való
ragaszkodás és az egyensúlyozás."
[1] Előrelátóan cselekvő; felelősségteljes, önmagáért felelősséget vállaló
[2]
Buddha „Négy Igazsága” közül ez az első: „Az élet szenvedés.”
[3] Collected Works of C. G.Jung. Vol. II. Psychology
and Religion. West and East. Princeton, Princeton University Press, 1973. 75.
Megjegyzések