Kulturális Kreatívok 2.3 Az Ember képe

A Kulturális Kreatívok 2.0 részeként most abba szeretnék egy kicsit belemerűlni, hogy milyen az emberképünk. Mi határozza ezt meg, és hogyan alakítható át. Ha megvéltoztatjuk a képet magunkról, akkor másképpen láthatjuk emberi viszonyainkat, és másképpen a feladatunkat is. De ha nem akarjuk megváltoztatni, az is jó, de legalább legyen képünk arról, hogy miért is olyan.

Ha az emberek viszonyait a kultúra írja le, akkor talán érdemes megnéznünk a viszonyban szereplő embert önmagában. Persze ez nem biztos, hogy sikerül, mert olyan sokmindent tudunk már az emberről, hogy ez biztosan nem fér bele egy blogbejegyzésbe.  Most csak azokat a gondolatokat szeretném idecitálni, amelyek talán segítségünkre lehetnek abban, hogy a Kulturális Kreatívok által elkezdett változások megerősödjenek.

Minden társadalomban van egy emberkép, és ennek egy ideálizált változata is.
"Az ember jó"," az ember eredendően gonosz", "az ember isten gyermeke", "az ember egy rákos sejt ezen a bolygón" stb. 
Azt hiszem egyáltalán nem mindegy az, hogy hogyan tekintünk magunkra.
Nem szeretnék abba a hibába esni, hogy a sokféle megközelítési módból kiválasszak egy általam elfogadhatónak tartott változatot. Azt hiszem ez nem a sokszínűség felé vezető gondolat lenne.
Viszont szeretnék bemutatni egy megközelítési módszert, amivel maga ez a kérdés, hogy milyennek látjuk magunkat, úgy elemezhető, hogy jutunk is valamire, és ezt a módszert minden változásban érdekelt gyakorlati szinten is használni tudja.

   Az etológia, és pszichológia, valamint az agykutatás rengeteg ismeretet összegyűjtött ma már azzal kapcsolatban, hogy mik azok a lényeges elemek, amivel az ember megérthető, és fejleszthető. A mondókám lényegének a bemutatásához 2 féle megközelítási módot, ha tetszik kétféle síkot szeretnék bemutatni, pusztán azért, hogy a a különbség mutassa meg a lényeget.

Az egyik egy gyakorlati, tapasztalati szint: Az ismerőseinket, a barátainkat, a családtagjainkat, a honfitársainkat valamilyennek látjuk. Valamilyennek tapasztaljuk. Nem biztos, hogy olyanok, de bennünk él egy kép róluk. Ez a szint az adott kultúra szerint alakul ki. A másik megközelítési mód egy általánosított, elvonatkoztatott szint.  Ami segítségével felül emelkedhetünk a napi jelenségeken, és megnyílik egy másik univerzum :)

Ha a különböző vallásokat nézzük, akkor az első síknak felel meg az, ahogy az egyes ember, vagy az egyes közösségek a vallásos életüket élik. Lehetnek Keresztények, Zsidók, Mohamedánok, Buddhisták, Sintoisták, Hinduk, Mormonok stb. 



Mindegyikről tudható az, hogy mit gondol a teremtésről, milyen rituáléi vannak, milyen tanításai stb. Ugyanakkor, és ez a második szint, tudható, hogy mindegyiknek van Istenképe, rituáléi, tanításai.Tehát van egy általános szint, ahonnan leírható egy-egy vallás. Érdekes összehasonlítani a lényegi kérdések szerint az egyházakat. Meg fogunk lepődni azon, hogy mennyire sok azonosság van. 

Az emberképet is érdemes ezen elvonatkoztatottabb szinten nézni, mert akkor a jelen kor kultúrájának a fátyla fellebben előlünk, és képesek leszünk az embert egy univerzálisabb nézőpontból nézni. Ezen a szinten eltűnnek majd azok a különbségek, amelyek miatt ma nem tudunk tisztán gondolkodni. És feltűnik sok olyan szempont, ami meg segít abban, hogy a helyi közösségünket sokkal jobban megértsük. Ez a megértés pedig ahhoz vezet, hogy gyorsan és hatékonyan javíthatjuk a közösségeink működését. 

A személyiség 4 arca:

Ken Wilber az Integrál Pszichológia megteremtője írta le azt a modellt, ami segítséget adhat számunkra annak megértéséhez, hogy az egyénben hogyan is alakul ki a rá jellemző egyéniség.  Ennek tanulmányozása megmutatja, hogy milyen módon alakul az ember és a társadalom kapcsolata, valamint azt, hogy a gondolati mintázatok hogyan épülnek be a saját személyiségünk részévé.

Ha magunkról, vagy általában az emberről beszélünk, akkor beszélhetünk arról, hogy mik az egyéni gondolatai, érzései az embernek. Beszélhetünk arról, hogy hogy néz ki, és mik a megfigyelhető, megmérhető tulajdonságai (Vérnyomás, testhőmérséklet, agyi aktivitás stb.). Megnézhetjük azt, hogy milyen hiedelmei vannak, ismeretei vannak, ami a környezetére is jellemző. És megfigyelhetjük azt is, hogy milyen tárgyakat használ, hogyan öltözködik, hogyan vesz részt a társadalmi életben. 

Ezt a 4 szempontot Wilber egy érdekes rendszerbe állította. Azt vette észre, hogy vanak egyéni, individuális jellemzőink, és vannak olyanok, ami a társadalomra is jellemző, azaz kollektív tulajdonság. És vannak olyan jellemzőink, ami un. belső. Ezeket csak beszélgetéssel, kommunikációval lehet megfigyelni. Na és vannak külső tulajdonságaink, amelyek megmérhetőek.

        


A 4 negyed-es elképzelés az ember látszólag teljesen eltérő nézőpontból való leírását képes integrálni.  Az eddig oly nagyon eltérő pszichológiai megközelítési módok is berendezhetőek ebbe a szerkezetbe. Így nem csak rend keletkezik közöttük, hanem világossá válik az is, hogy mi okozhatta a legnagyobb szemléletbeli különbséget. A modell megszületésében nagyon nagy szerepe van annak a megértési igénynek, amivel Wilber az eltérő pszichológiai irányzatok közötti vita gyökerét szerette volna feltárni. Így néz ki, ha ábrázoljuk ugyanebbe a koordináta rendszerben a pszichológiai irányzatokat:



Ez a 4 negyedes megközelítési mód megmutatja számunkra azt is, hogy hogyan hat egymásra a társadalom és az egyes ember. Mindannyian a társadalmi környezetünkön keresztül sajátítjuk el a kultúrát. Ugyanakkor mindenki egyénileg rendezi azt magában.

A nyelv a legjobb példa erre. A családunktól, tanárainktól, társainktól tanuljuk meg a szavakat, a leggyakoribb mondatszerkezeteket, de mindenki a saját gondolatai szerint képes azt sorba rendezni, és kifejezni ennek segítségével a szándékát. De a szándékaink egy része már megint a közösségeink működéséből származnak. :) Sokkal kevesebben szeretnének drága autót, ha ez nem lenne státusszimbólum is egyben.
 Az egyénileg összeállított gondolatok pedig képesek a társadalom közgondolkodását, viselkedését megváltoztatni. Ez egy képesség. Eltérően élünk ezzel a képességgel attól függően, hogy mennyire sajátítottuk el a nyelv használatát, vagy milyen szándékot szeretnénk elérni, vagy milyen környezetbe csöppenünk bele. Az egyéni szavak erejének a potenciálját jól jellemzik a híres költők, írók, politikusok, közszereplők, bölcsek egy-egy mondata, beszéde, amelyekkel akár nagyon mélyreható társadalmi változást is el tudtak érni.

Na de mire jó az, ha így nézzük az embert?

Tudhatjuk, hogy mindenki egyben a közösségét is „magában” hordja. Tehát ha valaki mond valamit, akkor annak van egy olyan olvasata, ami a szocializációs közegére jellemző. Másrészt a saját emberi közegünk egy-egy jól eltalált mondattal, vagy információval átalakítható, hiszem mindannyian részt veszünk egymás személyiségének alakulásában.  Gyakorlatban ezt az ismeretet nagyon jól lehet használni az oktatásban, a szemléletformálásban, és a vitás kérdések tisztázásában. Ha nézeteltérés támad két ember között, akkor egyszerű módszerekkel meg lehet azt mutatni, hogy azok az álláspontok amiket képviselnek, mennyire a sajátjuk, és mennyire a közösségeiké. Amint elkezdtünk különbséget tenni a két „forrás” között máris megnyílt az út a kölcsönös megértés felé. Ezen az alapon rengeteg konfliktus rendezhetővé válik. Persze a gyakorlati alkalmazáshoz érdemes magunkat jobban belevetni az emberképünk kitisztításába!
0