Én vagyok így, Te vagy hogy?


Most olyan témával kapcsolatban írok, amelynek nem vagyok szakértője, ezért főleg az érzés és a megtapasztalás szintjét próbálom mások számára is érthető módon megfogalmazni. Ezzel nem azt akartam mondani, hogy mindenki csökkent értelmű medvebocs, csak azt, hogy még az én fejemben is cikáznak a gondolatok, amiből szemezgetek kicsit.
Ez a téma már régóta foglalkoztat, de most valamiért koncentráltan kaptam belőle a minap egy fesztiválon. Nos, nem körítek többet, a kommunikációról, értések, félreértések, vélelmezett reakciókról szeretnék egy kis gondolatébresztő néhány sort írni.

Ezen az ominózus napon az az antennám volt erősre állítva, hogy a nonverbális kommunikációt figyeljem. No ez egy veszélyes üzemmód, főleg, ha nem társul hozzá verbalitás. Ekkor elkezd járni az agyam, hogy most ez biztos azt jelenti, hogy megsértődött, biztos megbántottam, valamiért utál, stb.
Volt ennek még veszélyesebb módja is, amikor én csináltam valamit, amin utána elgondolkoztam, és úgy gondoltam, hogy faragatlan viselkedés volt, de ekkor még a nonverbalitást sem láttam, ez csupán az én képzetem volt. Ez után bocsánatot is kértem attól akivel szemben ezt éreztem, és Ő még csak nem is emlékezett a szituációra. Tehát van amikor csak az én akkori tudatállapotom szerint viselkedtem úgy, de az a másik félhez nem úgy érkezett meg. Ezek az extrém esetek! De utána megint csak belefutottam olyan helyzetbe, hogy megbántottam valakit, mert a találkozásunk nem azt a reakciót váltotta ki belőlem, amit ő elképzelt. Ez a reakció még nem neki szólt, hanem az előző kommunikációm maradéka volt. Ez a nap tele volt ilyen tanulságokkal. Hazaérkezésem után sokáig gondolkoztam ezeken, felidéztem az egyes eseteket és elkezdtem általánosságban foglalkozni ezekkel a szituációkkal. 


Nagyfokú tudatosság kell ahhoz, hogy minden egyes beszélgetés után, aminél vannak jó vagy rossz megérzéseink, rendbe rakjuk magunkban, hogy nem tudunk sok mindent a beszélgetőpartnerünkkel kapcsolatban: fáj a feje, veszekedett otthon, mielőtt elindult, nem ivott kávét, beteg valamelyik rokona, esetleg csak felidegesítette valami, vagy valaki mielőtt velünk találkozott, és még sorolhatnám azokat az okokat, amik befolyásolhatják a viselkedést, a reakciókat.

Én a sok gondolkozás után arra jutottam, hogy ha számomra nem volt olyan fontos a beszélgetés, vagy a személy, akivel beszélgettem, akkor nem éri meg annyi energiát befektetni, hogy ezekkel foglalkozzunk. Abban az esetben, ha beszélgetés fontos, és/vagy a személy is, akivel beszélgetünk, akkor fejlesztenem kell azt a technikámat, hogy ott és akkor felismerjem, megérezzem ezeket, és rászánjak annyit, hogy tisztázzam az esetleges bizonytalanságokat.

Szerintem nagyon sok olyan felesleges energiavesztésünk van az életünkben, ami ezekből a félreértésekből és tisztázatlan szituációkból adódnak.

Meggyőződésem, hogy ez a készség elsajátítható akár autodidakta módon, vagy egy hatékonyabb formában akár tréningek, képzések keretében is. Ilyen például a Facilitátor képzés, ahol olyan tanulási folyamaton megy végig a résztvevő, amely segíti az emberi kommunikációkban rejlő nehézségek felismerését és annak gyors és hatékony megoldását, a kommunikáció minőségének javítását saját társas kapcsolataiban, vagy egy csoportos megbeszélés, döntéshozás folyamán.

7