Kimagasló hozadékkal kecsegtető munkalehetőség!


Tudom, hogy úgy tűnik majd a cikk olvasása közben, mintha egy bulvárlap főcímét olvasták volna, aminek látszólag a cikk témájához, és a valósághoz köze sincs, csak az eladási mutatók növelése érdekében félrevezeti az olvasót. Remélem, mire a bejegyzés végéhez érnek, megértik, hogy miről szól a cím, és belátják, hogy akár igazam is lehet.

Az utóbbi években (mondjuk ez 10-15 év) erősen foglalkoztat az önkéntesség, az önkéntes tevékenység. Volt úgy, hogy minket keresett meg valaki azzal, hogy szeretne bekapcsolódni a munkánkba, és olyan is volt, hogy mi toboroztunk segítőket egy-egy feladathoz. Ebből kifolyólag nagy tapasztalatra tettem szert ezen a területen. Míg kezdetben maga az önkéntesség kifejezés is ismeretlenül csengett, ma már a pályázati rendszerek is foglalkoznak az önkéntes programokkal, a legtöbb pályázatban már elszámolhatóak az önkéntes foglalkoztatás költségei. Sőt, több, mint 6 éve már a közérdekű önkéntes tevékenységről törvényünk is van.


Sajátságos oldalát szeretném kicsit áttekinteni a kérdésnek, a laikus lakosság oldaláról. Azoknak, akik ezzel foglalkoznak teljesen egyértelmű a jelentése, de valamiért az üzenete a lakosság felé nagyon nehezen, egyes társadalmi rétegekhez szinte egyáltalán nem érkezik meg. A tapasztalatunk is az, hogy sokak elsődleges reakciója az azonnali, egyértelmű elutasítás, ilyen, és ehhez hasonló mondatok kíséretében: „Nem gondolod, hogy ingyen dolgozok?” „Otthon is van mit csinálni, gyere segíts!” „Ingyen dolgoztatod a gyerekemet, Te meg lenyúlod a pénzt?” „Másra sincs időm...”
Sokat gondolkodtam, hogy ezek a reakciók miből fakadnak. Arra jutottam, hogy valószínűleg ez egy szocializációs probléma, hisz olyan társadalmi környezetben nőttünk fel, ahol a szüleink épp a kommunista szombatok, és a kötelező társadalmi munkák időszakát élték. Én is jártam még gimnazista koromban is almát szedni, és gondolom sokan tették még ugyanezt, akkor gyakorlatilag a TSZ-nek, vagyis az államnak végeztünk „önkéntes” munkát! No persze ez kötelező volt, így hát nem önkéntes. Ezért lehet nehéz ezt a szemléletet megváltoztatni, ezt a negatív beidegződést pozitív kép társítására cserélni.

Tapasztalatunk szerint a segíteni akarás, a szociális érzékenység megvan az emberekben, így csak arra tudok gondolni, hogy a mi társadalmi környezetünkbe nem így kellett volna ezt a témát bevezetni. A mikéntjére én sem tudom a tutit, de meg vagyok arról győződve, hogy az önkéntességre nagy szüksége van a társadalmunknak, mert sokan szorulnak segítségre, támogatásra, sok ügyet kell így megoldanunk, és nagyon sok tevékenységet egyszerűen nem tudunk más formában megvalósítani. Mert látjuk a problémát, fontosnak tartjuk, hogy változtassunk rajta, nem bírjuk tétlenül nézni, viszont senki nem fizet érte. Ilyenkor aztán csináljuk önkéntesen.
Sokan nem is tudják, hogy éppen önkéntes munkát végeznek, pedig a közösségért tesznek valamit úgy, hogy nem várnak érte ellenszolgáltatást. A közösségek létjogosultsága sosem volt ilyen sürgető és fontos, mint most, és várhatóan a jövőben még fontosabb lesz az egymást segítő, támogató erős, életképes közösségek létrejötte és fennmaradása.

Na, akkor elértünk oda, hogy megmagyarázzam a címet! Véleményem szerint, a kultúránk közeledik a visszafordíthatatlan változás felé. Azt senki sem tudja, hogy hogyan fog ez bekövetkezni, és azt sem, hogy mikor, de az biztos, hogy már látszanak a folyamat jelei. Meggyőződésem, hogy ebben az időszakban kizárólag azoknak lesz esélye az új kultúrához alkalmazkodva túlélni, akik ilyen közösségekben élnek. A túlélés eléggé kimagasló hozadék?
0