Fogel Frigyes dokumentumfilmjét végignézve, elkezdtem gondolkozni az én dilemmáimon. Mostanában (ennek már legalább 10 éve) sokat gondolkoztam a Világ nagy dolgain, főleg azokon a jeleken amik most már azokat is megérint, akik eddig nem törődtek a jövővel. Na persze ez sem igaz, mert a saját jövőjével mindenki foglalkozik, csak az elvevők általános és több ezer éve jól berögzült gondolkodás módján. Vagyunk néhányan, akik amikor összejövünk, akkor beszélünk ezekről a dolgokról, amik a kultúránkat a szakadék szélére sodorják. Próbálunk kitalálni módszereket, projekteket arra, hogy felhívjuk az emberek figyelmét a szükséges változtatásra. A többiekhez képes én vagyok a legszkeptikusabb, így folyamatos vívódás van bennem, hogy van-e ennek értelme? Nem túl késő-e? Van-e bármilyen esélye annak, hogy visszaforduljanak a folyamatok? Nagyon sok hasonló kérdőjel van bennem. Most már egyre több ember érzi a saját bőrén is a változásokat, de nagyon kevesen kezdenek el gondolkozni az okokról, a gyökérokokról.Létezik-e olyan társadalom a világban, amely fenntartható? Hozhatunk-e létre kis közösségeket, amelyek önnfenntartó módon élnek?
Nagyon nehéz és bonyolult a kérdés. Ahhoz, hogy ilyen közösségek működőképesek legyenek, függetlenedniük kell a körülöttük lévő civilizációktól és azok törvényeitől. A pénz, az adó, a bankrendszer, az állam, a politika, a z érdekviszonyok, mind ellehetetlenítik a független fennmaradást. Addig, amíg ebből a pénzből kell vásárolnunk, ezeken az utakon kell járnunk, a jelenlegi megszokott kényelmet akarjuk fenntartani, és az egészségügyi szolgáltatásokat is igénybe szeretnénk venni, addig ez lehetetlennek tűnik. Ez a strukturális rabság, melyből szabadulni, csak két esetben fogunk véleményem szerint. Vagy akkor, ha mindenki egyszerre rádöbben erre és átlépjük a kerítést, vagy akkor, ha erre a körülmények rákényszerítenek. Ez utóbbi akkor következik be, ha ez az öngyilkos kultúra, ami jelenleg a világban működik, összeroskad és az új kultúra fenntartható módon indul újra a túlélő emberekkel. Van olyan veszélye is, hogy nem a „meghagyó” gondolkozású emberek élik túl az összeomlást, hanem az „elvevők”, így esélyes, hogy újra elkezdődik egy fenntarthatatlan kultúra épülése, amely megint él addig, amíg a feltételei adottak, és fel nem élik újra a Föld erőforrásait.
Fogel Frigyes filmje erősített abban, hogy nem vagyok egyedül, nem vagyunk egyedül olyan gondolkodásúak, akik felismerik az öngyilkos folyamatokat, gondolkodnak rendszerszinten és felismerik a buktatóit a jelenlegi kultúránknak. Szeretném, ha hurrikánként végigsöpörne a Világon egy Kulturális Kreatív Tündér és varázsporral meghintené ennek a 7 milliárd embernek a fejét a Fenntartható szemlélettel. A film optimista becslése szerint több mint 2 millióan vannak (vagyunk), de hát én ezt morzsának érzem. Nos a film megnézése után is megmaradt a szkepticizmusom!
Megjegyzések