A változás te magad légy!

Az idő múlása remekül lemérhető azon, hogy ismét elérkezett az Szja 1%-ának gyűjtéséért folyó küzdelem a civil szervezetek és az egyházak körében. Idén még nem igazán találkoztam a már megszokott nagyobb szervezetek reklámjain kívül újabb felhívásokkal, ami aggodalomra ad okot. Abban az időszakban, amikor állami források és alapok válnak köddé egyik napról a másikra, amikor a pafi.hu pályázatfigyelő oldal lassan kénytelen lesz új domain nevet választani, mert hamarabb felötlik bennünk a felfuggesztve.hu kulcsszó a keresés során, attól félek, hogy még mindig nem sikerül a százaléknyi forrásnak azt az eddig szunnyadó részét mozgósítani, ami sok szervezetnek az életbenmaradást jelenthetné.
És a kérdés még mindig költői marad: miért ilyen alacsony évről-évre ennek a felajánlásnak a mértéke, és hogyan lehetne ezt jelentősen megnövelni?
Kutatták ezt már sokan sok oldalról és szempontból. Kérdőívek garmadáját töltötték ki adózók, civilek, könyvelők, és számtalan válasz született már arra a kérdésre, hogy miért nem ajánlja fel az 1%-át az, aki pedig megtehetné, anélkül, hogy különösebb fáradtságába kerülne. Mint ahogy arra a kérdésre is van szép számú alternatíva feleletként, hogy a szervezetek miért nem tudják eredményesebben aktivizálni az adózókat. Jómagam is sok felmérést olvastam már e témában, sőt kíváncsiságtól vezérelve magam is végeztem kutatást, hogy fényt deríthessek a titokra, de valahogy mégsem érzem úgy, hogy a válasz ezekben az űrlapokban lakik.

Mármint a valódi válasz. Az, ami egy kiadós össznépi homlokracsapás után változások folyamatát indítaná el, és megnyitná azokat a zsilipeket, amelyek eddig torlaszt jelentettek a források áramlásában. Úgy gondolom, hogy ennek oka sokkal mélyebben gyökerezik, kultúránkból, szocializációnkból fakad. A valódi okokat ott mélyen belül kell keresni. Olyan mélyen, ahol már akkor jönnek a reakciók, amikor még a válasz gondolattá sem állt össze. Ott lent, ahol a kérés érzése szégyenérzetet és kudarctól való félelmet vált ki, és cselekvéseket blokkol, ahol az önzetlenség és segíteni akarás vív heroikus harcot a nemtörődömséggel és a mi közöm nekem ehhez érzésével. Valahol ott lent lehet az igazság mozaikjának az a hiányzó darabja, ami ha összeáll a kutatások, felmérések többi részecskéjével, akkor olyan látvány tárul elénk, ami kimozdít minden adózót és adományra várót azon a körön, amiben évek óta járunk az adományozás, a közös felelősségvállalás terén. Ahhoz pedig, hogy a valódi szemléletváltás áldásos következményeként a "ritka mint a fehér holló" kategóriából a tudatos és rendszeres adományozás is átkerüljön a "mi sem természetesebb ennél" társadalmi címke alá, ahhoz arra van szükség, hogy te is, kedves Olvasó, ha eddig még nem tetted meg, ajánld fel adód 1%-át egy általad kiválasztott nonprofit szervezetnek!
0