Társadalmi felelősségvállalás

A napokban életvezetési műhelymunkát tartottunk önkéntes fiataloknak adománygyűjtés témakörében. A fókusz ezúttal nem az adománygyűjtés módszerein, technikáin, vagy az adománygyűjtési stratégián volt, mint egy-egy képzés alkalmával, hanem a társadalmi felelősségvállalás kérdéseit boncolgattuk, én pedig azóta is ezen a témán gondolkodom.

Mit is jelent a társadalmi felelősségvállalás? Az egyén vállal felelősséget a társadalomért? A társadalom tagjai önmagukért? A társadalom tagjai felelősen gondolkodnak és cselekednek? Vagy egyfajta kompenzáció, amivel a társadalmi károk okozásáért próbálunk törleszteni? Vagy valós jó szándék bizonyos társadalmi problémák megoldására? Nehéz ezt megfogni. 
Lassan közhelyszámba megy ez a kifejezés, társadalmi felelősségvállalásnak nevezzük, ha egy bevásárlóközpontban vékonyabb nejlonszatyrokat árulnak, mint korábban, ha egy telefontársaság olcsóbb tarifát szab a nyugdíjasoknak, vagy amikor egy cég reklámjában az új autómodellje szinte hangtalanul suhan az üdezöld táj előtt, és ahol elhalad, virágba borul a mező, a meghatottság harmatcseppjei hullnak a szirmokról, jelezvén hálájukat az új környezetkímélő technológia alkalmazásáért. 
Szóval mi is ez valójában? Hogy alakul ki, és miben nyilvánul meg? És legfőképpen mi az oka annak, hogy valakiben ez szinte túlteng, mások életére pedig nagy jóindulattal is csak figyelmeztető táblaként függeszthetnénk ki, hogy vigyázat, nyomokban felelősségvállalást tartalmazhat.

Mindig izgalmas kérdés volt számomra, hogy miért van az, hogy egyes emberek nemcsak önmagukért, hanem idegen emberek sorsáért is képesek felelősséget vállalni, és ezt nemcsak szóban teszik, hanem aktív tettek formájában is bizonyítják felelősségérzetüket. Miért van például az, hogy mint a fent említett önkéntesek, azon kívül, hogy élik a kamaszok bulikkal, vidámsággal, lazasággal, és persze sokszor szomorúsággal, küzdelemmel teli életét, úgy döntenek, hogy összefognak, és másokon segítenek? Hogy a szabadidejük egy részét nem tévézéssel, bulizással, vagy csak semmittevéssel töltik, hanem azon dolgoznak, hogy boldogabbá tegyék egy Gyermekotthon lakói számára a Gyermeknapot, vagy hogy felhívják az emberek figyelmét a fenntartható életmód, vagy a szegénység elleni harc fontosságára. Mi van meg bennük, ami másokból hiányzik? Vagy ha nem hiányzik másokból, akkor miért nem jön a felszínre?

Azt azért lássuk be, hogy az emberek egy jelentős részének, nevezetesen a társadalomért, környezetért, egymásért is felelősséget vállalóknak akár egész életük során azért kell keményen dolgozni, hogy helyrehozzák a más emberek által okozott károkat, jóvátegyék a felelőtlenségből származó problémákat. Vagy legalábbis megpróbálják helyrehozni. Mondok egy igazán banális példát. Mióta az eszemet tudom, az pedig már nem tegnap volt, azóta probléma a szemetelés. Ha környezetvédelemről beszélünk, az emberek nagy részének gyanítom, hogy rögtön a hulladékkal kapcsolatos problémák jelennek meg lelki szemei előtt. Sok civil szervezet, önkéntes csoport, magánember dolgozik szorgalmasan azon, hogy ennek a problémának egyszer és mindenkorra vége legyen. Országos akciókat szerveznek, óriásplakátokat, kampányfilmeket készítenek, jelentős összegeket áldoznak rá, sőt már minden valamire való celebet legalább egyszer lefotóztak egy szemétkupac mellett, miközben a gyanúsan mesterséges úton bepiszkolódott karjait kitárva ad hangot rosszallásának. A probléma pedig nemhogy megoldódik, hanem tovább gyűrűzik. Mondja meg valaki, de őszintén, mit nem lehet azon megérteni, hogy a szemetet a kukába dobd? Ne a kocsiablakból hajítsd ki, ne a városszéli fasorba vidd, miután menet közben elhagytál legalább 10 konténert, hanem tedd be egy szemetes bödönbe, ahonnan aztán az arra szakosodott bácsik elviszik a nagy hulladékgyűjtő lerakatba. És ez még a felelősségvállalás, vagy kötelességvállalás egy igen apró, és látszólag világosan érthető lépése. És akkor még nem beszéltünk az ezt megelőző lépésről, hogy hogyan kapcsolódik a fogyasztói magatartás a hulladékok mennyiségéhez, az energiaforrásaink kimerüléséhez, az újrahasznosítás fontosságához, és még sorolhatnám hosszasan, hogy mi mindennel függ össze a hulladék kérdése. De mi hiányzik ahhoz, hogy a legegyszerűbb alaplépés a maga természetességével magától értetődővé váljon, és minden egyes ember eszerint cselekedjen? Annyira egyértelműnek kellene, hogy legyen, mint az, hogy ha szomjas vagyok, akkor iszom!

Tudom, vannak elméletek arról, hogy a látott mintázatok, az eltérő szocializáció, a lustaság, hanyagság, nemtörődömség, vagy az agyunk nem rendeltetésszerű használatából adódó gondolkodásmentes életszakaszok mind okozói lehetnek annak, hogy ezek az egyértelműségek mégsem válnak belső törvénnyé. De akkor hogyan lesz ebből egy közös törvény, nem a szó jogi, hanem erkölcsi értelmében? Hogyan lehetünk biztosak abban, hogy a felelősen gondolkodók, tetteikben is felelősen viselkedők eredményei, vagy erőfeszítései, és a felelőtlen döntésekből, cselekedetekből, gondolkodásból eredő ártó folyamatok közti egyensúly valamelyest fenntartható? De az egyensúly is kevés, mert ha egyensúly van, az csak a problémák stagnálását, és a fenntartók erőfeszítésének szükségességét állandósítja. 
Azt gondolom, hogy épp a kibillenés állapotában vagyunk, ami valahogy úgy néz most ki, mintha Góliát és "Z" a hangya próbálná meg egy rögtönzött libikókapárbaj útján eldönteni, hogy melyikük az erősebb. Szóval, hajrá "Z", innen szép győzni!


3