...avagy, hogyan lett közös ügyünk?
A facebook bejegyzéseket olvasgatva a karácsonyi mézmocsár között lapult a Bakóczy Szilvia - Joós Istvánnal készített "A nő munkája a férfi?" című interjú*. Elsősorban az keltette fel az érdeklődésemet, hogy legalább hatvan hozzászólás volt a cikkhez és úgy tűnt a leírtak nagyon megosztották a hozzászólókat. Ezekből egy válogatást lehet olvasni ebben a cikkben.
Miután elolvastam a cikket nekem az első gondolatom az volt, hogy ezt akár rólunk (Éva-Pabló) is írhatták volna. Azonban a facebookon a cikkhez írt megjegyzések és főleg nők által írt felháborodott, sértődött hozzászólások felébresztették bennem a kételyt, hogy ezt lehet, hogy csak az én férfi agyam gondolja így..., ezért megkértem az Évát, hogy olvassa el Ő is az interjút.
Miután elolvasta, csak ennyit mondott:
- Mintha rólunk írták volna..., majd hozzá tette:
- Nem biztos, hogy ez attól egyetemes igazság, de nálunk jól működik.
Ez nekem nagyon jó érzés volt, mert én is úgy éreztem, gondoltam, hogy ez nálunk kimondottan, átbeszélten így van, és a megerősítésekre márpedig szükségem van, folyamatosan :) Ez amúgy az egyik lényeges funkciója a párkapcsolatoknak!
Majd minderre aludtunk egyet, és azzal ébredtem, hogy megírom ezt az élményt, és a hozzá kapcsolódó gondolataimat. Miközben nekiláttam a cikknek az Éva is felkelt (eddig hozzám bújva egyik kedvelt sportját - a reggeli bóbiskolást - űzte) és megkérdeztem tőle, hogy pontosan mit is mondott az interjú elolvasása után (lásd fent).
Aztán pedig jól kibeszéltük ezt a dolgot és így lett a cikkemből a MI közös cikkünk:
Nekünk közös ügyünk van. A férfiúságomból következően én vagyok az ügyvivő, így természetesen alakult ki nálunk, hogy egy jó éve, a jó Éva :), azt mondta, rájött mi az Ő ügye: "..., hogy engem segítsen az ügyemben".
Azonban most közösen megállapítottuk, hogy ez az ügy az értékek szintjén mindkettőnkből fakad, mivel már akkor, amikor találkoztunk, fontos érték volt a számunkra a természet, a természetesség, a fenntarthatóság, a jó emberi kapcsolatok.
Csak egy apró momentum ezzel kapcsolatban:
Az Éva nevéhez híven mindig kereste és teremtette a SZÉP-et. Nekem például meghatározó élmény volt, amikor hozzá költöztem (találkozásunkkor neki volt már lakása) milyen kitartóan munkálkodott azon, hogy a számomra is egyre otthonosabb legyen a lakása, teljes sikerrel. A szépre törekvés egyik emlékezetes példája volt a számomra, amikor legalább fél éven keresztül kereste az odaillő, megfelelő körömkefét a fürdőszobába. ...és igen, higgyétek el, nem ment az agyamra, sőt ezek voltak azok az apró momentumok, amik megerősítették bennem, hogy megtaláltam életem párját. Mert nála ez nem mánia, vagy rögeszme, hanem a természetében kódolt, mélyről jövő természetességre törekvés.
Tehát az Éva szépre törekvése számomra a József Attila "szépet" idézi meg, amit többek között a Dunánál című versében is megírt: "apám szájából szép volt az igaz".
Most következhetne egy hosszabb teoretikus értekezés a férfi és női szerepekről, amiben kifejtem - hasonlóan Joós Istvánhoz - a szerepeinkre vonatkozó párkapcsolati tutit, és a válaszokat a fentiekből következő kérdésekre:
- Miért az én ügyem, ha közös ügy?
- Miért én vagyok az ügyvivő?
- Miért nem lehet minden sokféleképp, miért nem lehet ez is relatív?
- Miért nincs minden férfinak ügye és miért nem találja meg minden nő azt a párt, akivel közös ügye lehet?
- ...és mindezek után mi köze a szépnek, az igazhoz?
Hiszem, hogy ez a párkapcsolati modell életet teremt, létrehozza azt valódi emberi minőséget, amiben a nő érzékenysége, megérzései, intuíciója, inspirációja, természetessége, pragmatizmusa eggyé válik a férfi szellemi energiájával, a világmegváltásra irányuló késztetésével, a teoretikus problémamegoldásával. Ebből az egységből pedig közös lelki energia származik (és nem kétség), ami a legnehezebb helyzeteken is átsegít és nem hagyja, hogy még az elején feladjuk, azt amiben hiszünk.
*Mivel a Nők Lapja Cafeból eltűnt a cikk, ezért létrehoztam egy másolatot a blogon.
Megjegyzések