jövő – kép – telenség


Gyakran foglalkoztatnak olyan dolgok, amelyekben én sem vagyok okos, csak eltűnődök rajta, hogy úgy van-e, ahogy gondolom.

Elég sokat éltem civil szervezetekben, és foglalkoztam is több szervezet fejlesztésével, így nagyban táplálkozik ebből is a tapasztalatom. Bár az igazat megvallva most nem is szervezeti szintekről szerettem volna elmélkedni, hanem egyénekről, de kitérhetünk az érthetőség kedvéért a szervezeti szintre. Nagyon sokszor úgy működnek szervezetek, úgy találnak ki projekteket, hogy nincs megfogalmazott céljuk. Gyakran lenyűgöznek, hogy lehet ezt így is! Ha valamelyik kollégám kitalál egy projektet, nekem mindig az az első, hogy megtaláljam a célját, addig nem tudok azonosulni vele és nem is tudok benne részt venni.

(elnézést kérek, ha nem értelmezhető minden része a szösszenetemnek, de olyan témába nyúltam bele amelyről több száz oldalt is lehetne írni, na de hát az már nem blog.)

Ebben az elmélkedésben nem is a célokkal, hanem a jövőképpel és a küldetéssel szerettem volna foglalkozni, de azt tapasztalom, hogy még céljaik se nagyon vannak az embereknek, így nehéz nagyobb rendszerbe gondolkozniuk. Véleményem szerint csak azok tudnak jól meghatározni célokat, akiknek van jövőképük és küldetésük, amit szeretnének elérni, és a célok ezt szolgálják, bármilyen apró cél is legyen.

Ebben is látom a társadalmi problémákat, hogy kevesen élnek olyan tudatosan, hogy megfogalmaznak maguknak egy vágyat, amit el szeretnének érni, bizonyos értékek mentén, és ennek megfelelően hoznak döntéseket rövid-, közép- és hosszú távú célok megfogalmazásánál. Nem gondolom azt, hogy nagyon be kell szabályoznunk az életünket, és minden lépését előre el kell terveznünk, de fontosnak gondolom, hogy legyen olyan célunk, amit el szeretnénk érni. Ez persze változhat is az életünk alatt, mert az természetes, hogy a környezetünk változása, az életkori sajátosságok befolyásolják utunkat a jövőben. Sokan megállnak az álmodozás szintjén, ami lehet akár életszerű is, és egyedül annyiban különbözik a jövőképtől, vagy a küldetéstől, hogy mi álomnak gondoljuk, így elérhetetlennek véljük, és nehezen fogalmazunk meg célokat az eléréséhez, hiszen igazából nem hiszünk benne.

A fiatal korosztály nagyon kis része jut el arra a tudatossági szintre, hogy megfogalmazzon magának jövőképet, ez nehézkessé teszi a helyes döntést a továbbtanulást, vagy munkavállalást illetően. Legtöbbször a szülők iránymutatása az, ami érvényesül, és ez nem feltétlenül esik egybe azzal, amit a gyermek szeretett volna. Ez sokszor vagy nem ki sem derül, vagy csak későn, amikor már túl nehéz a változtatás, túl nagy áldozatokkal járna, vagy már lehetetlennek gondolják. A mai rohanó világban a szülőknek nincs annyi idejük, türelmük vagy energiájuk, hogy megfelelő módon segítsék a gyerekük saját jövőjére vonatkozó elképzelését kialakulni. Pedig ez nagyon fontos! Olyan lehetőségeket biztosítsunk a fiataloknak, hogy minél szélesebb látókörrel rendelkezhessenek, ami segíti őket, hogy elhelyezzék magukat a jövőben olyan helyen, ahol jól érzik magukat, és olyan tevékenységeket végezzenek, amivel szeretnek foglalkozni. Jó lenne, ha minél kevesebb kép – telen ember lenne! Én úgy gondolom, hogy ez is záloga a fenntartható fejlődésnek!
4