jövő – kép – telenség


Gyakran foglalkoztatnak olyan dolgok, amelyekben én sem vagyok okos, csak eltűnődök rajta, hogy úgy van-e, ahogy gondolom.

Elég sokat éltem civil szervezetekben, és foglalkoztam is több szervezet fejlesztésével, így nagyban táplálkozik ebből is a tapasztalatom. Bár az igazat megvallva most nem is szervezeti szintekről szerettem volna elmélkedni, hanem egyénekről, de kitérhetünk az érthetőség kedvéért a szervezeti szintre. Nagyon sokszor úgy működnek szervezetek, úgy találnak ki projekteket, hogy nincs megfogalmazott céljuk. Gyakran lenyűgöznek, hogy lehet ezt így is! Ha valamelyik kollégám kitalál egy projektet, nekem mindig az az első, hogy megtaláljam a célját, addig nem tudok azonosulni vele és nem is tudok benne részt venni.

(elnézést kérek, ha nem értelmezhető minden része a szösszenetemnek, de olyan témába nyúltam bele amelyről több száz oldalt is lehetne írni, na de hát az már nem blog.)

Ebben az elmélkedésben nem is a célokkal, hanem a jövőképpel és a küldetéssel szerettem volna foglalkozni, de azt tapasztalom, hogy még céljaik se nagyon vannak az embereknek, így nehéz nagyobb rendszerbe gondolkozniuk. Véleményem szerint csak azok tudnak jól meghatározni célokat, akiknek van jövőképük és küldetésük, amit szeretnének elérni, és a célok ezt szolgálják, bármilyen apró cél is legyen.

Ebben is látom a társadalmi problémákat, hogy kevesen élnek olyan tudatosan, hogy megfogalmaznak maguknak egy vágyat, amit el szeretnének érni, bizonyos értékek mentén, és ennek megfelelően hoznak döntéseket rövid-, közép- és hosszú távú célok megfogalmazásánál. Nem gondolom azt, hogy nagyon be kell szabályoznunk az életünket, és minden lépését előre el kell terveznünk, de fontosnak gondolom, hogy legyen olyan célunk, amit el szeretnénk érni. Ez persze változhat is az életünk alatt, mert az természetes, hogy a környezetünk változása, az életkori sajátosságok befolyásolják utunkat a jövőben. Sokan megállnak az álmodozás szintjén, ami lehet akár életszerű is, és egyedül annyiban különbözik a jövőképtől, vagy a küldetéstől, hogy mi álomnak gondoljuk, így elérhetetlennek véljük, és nehezen fogalmazunk meg célokat az eléréséhez, hiszen igazából nem hiszünk benne.

A fiatal korosztály nagyon kis része jut el arra a tudatossági szintre, hogy megfogalmazzon magának jövőképet, ez nehézkessé teszi a helyes döntést a továbbtanulást, vagy munkavállalást illetően. Legtöbbször a szülők iránymutatása az, ami érvényesül, és ez nem feltétlenül esik egybe azzal, amit a gyermek szeretett volna. Ez sokszor vagy nem ki sem derül, vagy csak későn, amikor már túl nehéz a változtatás, túl nagy áldozatokkal járna, vagy már lehetetlennek gondolják. A mai rohanó világban a szülőknek nincs annyi idejük, türelmük vagy energiájuk, hogy megfelelő módon segítsék a gyerekük saját jövőjére vonatkozó elképzelését kialakulni. Pedig ez nagyon fontos! Olyan lehetőségeket biztosítsunk a fiataloknak, hogy minél szélesebb látókörrel rendelkezhessenek, ami segíti őket, hogy elhelyezzék magukat a jövőben olyan helyen, ahol jól érzik magukat, és olyan tevékenységeket végezzenek, amivel szeretnek foglalkozni. Jó lenne, ha minél kevesebb kép – telen ember lenne! Én úgy gondolom, hogy ez is záloga a fenntartható fejlődésnek!

Megjegyzések

Ati üzenete…
Egy mondás jutott erről eszembe:

"a céltalan hajónak bármilyen szél rossz"

(nem pontos idézet, de a veleje ez)

Küldök az itt nyilvános e-mail címedre egy anyagot, ami a mi jövőképünk. Ha kritikát fogalmaztak meg erre, akkor az mindig az volt, hogy túlságosan távlati terv. Én magam nem így gondolom, egyetértek azzal a gondolatoddal (szabadon alkalmazva általam) hogy egy mászónak mindig a csúcs a cél, akkor is ha még nem ért odáig.
Hanyi üzenete…
Kedves Ati! Nem kaptam meg az anyagot a jövőképetekkel, de magam is azt gondolom, hogy nagyon sokfélék vagyunk, ezért sokféle jövőkép létezik. Van akinek egy álmodozásból, vágyból fakad, van aki nagyon földhöz ragadt, nagyon reális, így ők el is érik hamar, majd lesz új amit el szeretnének érni. Van akinek az út maga a cél. Az én személyes vízióm is nehezen elérhető, de az út maga a cél! Hanyi
Szeva üzenete…
Azt gondolom, hogy vannak emberek, akiknek ez a képessége (célokban, küldetésben való gondolkodás) már születéskor megvan. Ők azok a gyermekek, akik már néhány évesen piramisokról szóló könyveket nézegetnek, majd sikeres egyiptológusok lesznek. De szerintem nem azért, mert a génjeikben ez volt, hanem valahonnan mélyebbről(régebbi életekből?)jön ez az indíttatás. Aztán vannak olyanok, akik extrém módon nyitottak a világra, látják a problémákat, az összefüggéseket - ők valamilyen nagy tettet fognak végrehajtani. Ők lesznek a világmegváltók, még ha nem is a szó szoros értelmében. Náluk azt gondolom, hogy a gének, a születéskori csillagállás, és nem utolsó sorban az a közeg, amiben nevelkedtek az, ami miatt olyanná lesznek, amilyenek. És vannak olyanok, akik nem örököltek ilyen képességeket, és a környezetük sem tanította meg őket arra, hogy nyitottak legyenek, érzékenyek legyenek a problémákra, akarjanak azok megoldásáért valamit tenni, azaz LEGYEN CÉLJUK!
Szerintem a célok kitűzése nagyon jól tanulható, mint ahogy ezt csoport szinten a civil szervezeteknél tapasztaljuk. Látjuk, hogy sokan vannak, akik a szervezeti cél megfogalmazásakor gondolkodnak el azon életükben először, hogy mi is az egyéni céljuk. De nem lehet őket hibáztatni, hiszen sem a családjuk, sem az iskola nem fogalmazta meg ennek jelentőségét, nem mutatott példát ezekre.
A mai társadalomban nem látok más szereplőt arra, hogy segítsen az embereknek, a fiataloknak a céljuk kitűzésükben, a küldetésük megfogalmazásában, mint a civil szervezeteket.
Ati üzenete…
Hanyi,

Bocsesz új vagyok itt, azt hittem hogy a blogot Pabló írta, így az ő címére küldtem az anyagot.