Miért boldogtalanok a magyarok?

A kérdésben benne rejlő állítás nem alaptalan. Az  Ipsos 2011 végén elvégzett, és a napokban publikált "boldogságfelméréséből" az derül ki, hogy 24 országgal való összehasonlításban az utolsó helyen vagyunk.

Miután elolvastam a cikket, kedvem lenne egy hosszasabb pszichológia fejtegetéshez. Egyszerűen azért, mert hiszek benne, hogy a  dolgok megértése sokszor a változást is elősegíti! Na, de ami késik nem múlik :)


Azonban most sokkal inkább egy szubjektív benyomásomat osztanám meg veletek, és ehhez két kis sztorit mesélek el!

Ma úgy döntöttem, hogy leszaladok a Júliába és csobbanok egyet (a nyíregyháziaknak gondolom nem okoz gondot a dekódolás, a többiek pedig nem is baj ha egy kicsit elképzelik, ahogy ... :)).
Üldögéltem a meleg vizes medencében és hallgattam három idősebb ember beszélgetését. Az egyik nagyon halkan arról próbálta meggyőzni a barátját, hogy tényleg lehet, hogy majd javul a helyzet, mint ahogy ezt a Viktor ígéri. Mire a barátja ezt jól letromfolva sokkal hangosabban ismételgette: "Leszarom, hogy majd 10 év múlva jobban élhetek, én most akarok jobban élni, nem a jövőben!" Na és ugyanezt a mondanivalót aztán jól kicifrázva és egyre jobban belelovalva magát még vagy 10-szer elmondta. Egy idő után határozott ingerenciát éreztem arra, hogy megkérdezzem, hogy na, és mit tesz ezért!? Aztán persze nem szóltam bele a társaság beszélgetésébe, hiszen ezt nem engedi a fürdő etikett. Így csak magamban játszottam le a beszélgetést, amiben a válasz valahogy így hangzott volna:
"Mit tehetek én, hiszen az Orbán Viktor..., a mocskos EU..., a piszkos kapitalisták..."
Gondolom a mondatot mindenki rutinból be tudja fejezni, hiszen nap mint nap hallhatjuk ezeket a reaktív mondatokat!

Egy ízben (akkor még a Medgyessy-t kellett szidni) meghívtak egy nagyobbacska település civil fórumára, ahol - a szervező szerint - arról szerettek volna hallani a résztvevők, hogy milyen lehetőségek vannak a szervezetfejlesztésben. Tehát egy olyan fórumon, ahol a középpontban annak kellett volna lenni, hogy mi mit tehetünk azért, hogy a szervezetünk hatékonyabb, jobban működő legyen kb. 3 órán keresztül küzdöttünk a hasonló mondatokkal és indulatokkal. Amikor aztán már végkép elfogyott a csendes szó belőlem, egy kicsit felemelve a hangom megkérdeztem: Ok, értem én, hogy a Medgyessy, meg a kormány, meg a polgármester de mondják már meg őszintén, szerintük azokkal a szervezeti problémákkal amivel Ők nap, mint nap küzdenek, ki fog foglalkozni az előbb említettek közül? Nem kellene inkább azzal foglalkozni, hogy mi mit tehetünk magunkért, és nem arra pocsékolni a lelki energiánkat, hogy másokat szidjunk és azon jártassuk az agyunkat, hogy azoknak, akikre persze semmilyen hatáskörünk nincs, mit is kellene tenniük, amit persze úgysem fognak megtenni...!?
A kérdés után egy kis csend támadt, a kínos csendben egy kis zavarodottságot is lehetett érezni. Majd az egyik résztvevő lerázva magáról a zavarodottságot gyorsan megkereste az ide illő tuti mondatot: ...hát igen, de a  hazug Medgyessy ... és a polgármesterről már nem is beszélve, aki a büdös cinkostársa..., és folyt tovább minden az addigi mederben.

Na itt született meg a" hiperreaktív" fogalma arra a magatartásra, amikor az emberek szélsőségesen nem azzal foglalkoznak, ami a hatáskörükbe tartozik, ezért nap mint nap arra kondicionálják magukat, hogy semmilyen kontroll élményt ne tudjanak átélni az életük során. Hát csak így szubjektíven ezért boldogtalanok a magyarok!

Persze most következhet az, hogy nem ezek az emberek a hibások, hiszen ez egy kőkemény társadalmi mintázat, egy igazi jó kis magyar mém (a gén analógiájára született szó, amely szocializációs mintázatokat jelenti), meg a genetikai adottságok..., de most szubjektív vagyok és igenis azt gondolom, hogy mindenki tehet arról, ha nem boldog! Hogy kénytelen az életét azzal a fojtogató elégedetlenséggel leélni, hogy "jobban akarok élni", és közben folyamatosan tehetetlennek érezni magát, merthogy nem rajtam múlik.
A pszichológia már régen bebizonyította, hogy amennyire meg tudjuk tanulni a tehetetlenséget, pesszimizmust ugyanannyira meg tudjuk tanulni az optimizmust! Azt az érzést, hogy van hatásunk az életünkre, hogy a társadalmi katyvasz ellenére, ami körül vesz bennünket, minden nap tehetünk azért, hogy jobban érezzük magunkat, hogy boldogabbak legyünk. Még akkor is, ha ez nem azt jelenti, hogy gazdagabbak leszünk!

Boldogtalan embertársaim! Higgyétek el, csak akarni kell! Persze tudom, hogy ez a legnehezebb, és magam is gyakran elbukok ebben az akarásban, ...de ilyenkor újból és újból arra gondolok, hogy a saját boldogságomért egyedül én vagyok felelős. Ilyenkor aztán feltámad bennem az az érzés, ami a lelkiismeret furdalásra hasonlít a leginkább, hogy még mindig nem tettem meg mindent magamért. És ezzel a motivációval újból és újból cselekszek!
Az ilyen irányú cselekedeteknek pedig végtelen lehetősége vesz bennünket körül; pl. odafordulhatunk szeretteinkhez, meghallgathatjuk Őket, elmehetünk egy barátunkhoz és teázhatunk, sörözhetünk egy jót vele, vagy elmehetünk önkéntesnek egy civil szervezethez. Ha ötlettelen vagy ebben akkor nézd meg a Miért éppen Alaszka c. film sorozatot, vagy a Felül semmi c. filmet.
Ha pedig nem vesznek körül olyan emberek téged, akikhez oda fordulhatnál, akkor tegyél azért, hogy ez megváltozzon pl. menj el az Inspiráló szombatokra :)



6