Miért boldogtalanok a magyarok?

A kérdésben benne rejlő állítás nem alaptalan. Az  Ipsos 2011 végén elvégzett, és a napokban publikált "boldogságfelméréséből" az derül ki, hogy 24 országgal való összehasonlításban az utolsó helyen vagyunk.

Miután elolvastam a cikket, kedvem lenne egy hosszasabb pszichológia fejtegetéshez. Egyszerűen azért, mert hiszek benne, hogy a  dolgok megértése sokszor a változást is elősegíti! Na, de ami késik nem múlik :)


Azonban most sokkal inkább egy szubjektív benyomásomat osztanám meg veletek, és ehhez két kis sztorit mesélek el!

Ma úgy döntöttem, hogy leszaladok a Júliába és csobbanok egyet (a nyíregyháziaknak gondolom nem okoz gondot a dekódolás, a többiek pedig nem is baj ha egy kicsit elképzelik, ahogy ... :)).
Üldögéltem a meleg vizes medencében és hallgattam három idősebb ember beszélgetését. Az egyik nagyon halkan arról próbálta meggyőzni a barátját, hogy tényleg lehet, hogy majd javul a helyzet, mint ahogy ezt a Viktor ígéri. Mire a barátja ezt jól letromfolva sokkal hangosabban ismételgette: "Leszarom, hogy majd 10 év múlva jobban élhetek, én most akarok jobban élni, nem a jövőben!" Na és ugyanezt a mondanivalót aztán jól kicifrázva és egyre jobban belelovalva magát még vagy 10-szer elmondta. Egy idő után határozott ingerenciát éreztem arra, hogy megkérdezzem, hogy na, és mit tesz ezért!? Aztán persze nem szóltam bele a társaság beszélgetésébe, hiszen ezt nem engedi a fürdő etikett. Így csak magamban játszottam le a beszélgetést, amiben a válasz valahogy így hangzott volna:
"Mit tehetek én, hiszen az Orbán Viktor..., a mocskos EU..., a piszkos kapitalisták..."
Gondolom a mondatot mindenki rutinból be tudja fejezni, hiszen nap mint nap hallhatjuk ezeket a reaktív mondatokat!

Egy ízben (akkor még a Medgyessy-t kellett szidni) meghívtak egy nagyobbacska település civil fórumára, ahol - a szervező szerint - arról szerettek volna hallani a résztvevők, hogy milyen lehetőségek vannak a szervezetfejlesztésben. Tehát egy olyan fórumon, ahol a középpontban annak kellett volna lenni, hogy mi mit tehetünk azért, hogy a szervezetünk hatékonyabb, jobban működő legyen kb. 3 órán keresztül küzdöttünk a hasonló mondatokkal és indulatokkal. Amikor aztán már végkép elfogyott a csendes szó belőlem, egy kicsit felemelve a hangom megkérdeztem: Ok, értem én, hogy a Medgyessy, meg a kormány, meg a polgármester de mondják már meg őszintén, szerintük azokkal a szervezeti problémákkal amivel Ők nap, mint nap küzdenek, ki fog foglalkozni az előbb említettek közül? Nem kellene inkább azzal foglalkozni, hogy mi mit tehetünk magunkért, és nem arra pocsékolni a lelki energiánkat, hogy másokat szidjunk és azon jártassuk az agyunkat, hogy azoknak, akikre persze semmilyen hatáskörünk nincs, mit is kellene tenniük, amit persze úgysem fognak megtenni...!?
A kérdés után egy kis csend támadt, a kínos csendben egy kis zavarodottságot is lehetett érezni. Majd az egyik résztvevő lerázva magáról a zavarodottságot gyorsan megkereste az ide illő tuti mondatot: ...hát igen, de a  hazug Medgyessy ... és a polgármesterről már nem is beszélve, aki a büdös cinkostársa..., és folyt tovább minden az addigi mederben.

Na itt született meg a" hiperreaktív" fogalma arra a magatartásra, amikor az emberek szélsőségesen nem azzal foglalkoznak, ami a hatáskörükbe tartozik, ezért nap mint nap arra kondicionálják magukat, hogy semmilyen kontroll élményt ne tudjanak átélni az életük során. Hát csak így szubjektíven ezért boldogtalanok a magyarok!

Persze most következhet az, hogy nem ezek az emberek a hibások, hiszen ez egy kőkemény társadalmi mintázat, egy igazi jó kis magyar mém (a gén analógiájára született szó, amely szocializációs mintázatokat jelenti), meg a genetikai adottságok..., de most szubjektív vagyok és igenis azt gondolom, hogy mindenki tehet arról, ha nem boldog! Hogy kénytelen az életét azzal a fojtogató elégedetlenséggel leélni, hogy "jobban akarok élni", és közben folyamatosan tehetetlennek érezni magát, merthogy nem rajtam múlik.
A pszichológia már régen bebizonyította, hogy amennyire meg tudjuk tanulni a tehetetlenséget, pesszimizmust ugyanannyira meg tudjuk tanulni az optimizmust! Azt az érzést, hogy van hatásunk az életünkre, hogy a társadalmi katyvasz ellenére, ami körül vesz bennünket, minden nap tehetünk azért, hogy jobban érezzük magunkat, hogy boldogabbak legyünk. Még akkor is, ha ez nem azt jelenti, hogy gazdagabbak leszünk!

Boldogtalan embertársaim! Higgyétek el, csak akarni kell! Persze tudom, hogy ez a legnehezebb, és magam is gyakran elbukok ebben az akarásban, ...de ilyenkor újból és újból arra gondolok, hogy a saját boldogságomért egyedül én vagyok felelős. Ilyenkor aztán feltámad bennem az az érzés, ami a lelkiismeret furdalásra hasonlít a leginkább, hogy még mindig nem tettem meg mindent magamért. És ezzel a motivációval újból és újból cselekszek!
Az ilyen irányú cselekedeteknek pedig végtelen lehetősége vesz bennünket körül; pl. odafordulhatunk szeretteinkhez, meghallgathatjuk Őket, elmehetünk egy barátunkhoz és teázhatunk, sörözhetünk egy jót vele, vagy elmehetünk önkéntesnek egy civil szervezethez. Ha ötlettelen vagy ebben akkor nézd meg a Miért éppen Alaszka c. film sorozatot, vagy a Felül semmi c. filmet.
Ha pedig nem vesznek körül olyan emberek téged, akikhez oda fordulhatnál, akkor tegyél azért, hogy ez megváltozzon pl. menj el az Inspiráló szombatokra :)



Megjegyzések

Edit üzenete…
Ez pontosan így van. Hogy tehetünk magunkért.Persze ez "áldozatokkal" jár. Mint a fogyókúrában a csinos alak után sóvárgók, akiknek könnyebb leülni és befalni egy zacskó chipset, mint felállni és körbefutni a háztömböt. Mert az munkával jár. Lemondással, pillanatnyi önsanyargatással. Aminek később gyümölcse lesz, de adott pillanatban ezt az áldozathozatalt nem vállalják. Mert lusták.
Sok embernél a lélek is lusta, vagyis én ezt látom. Egyszerűbb bekapcsolni a tévét, és nézni a sok agybutító marhaságokat, mint elővenni egy könyvet, vagy ha már van a net, (eme szükséges rossz) pozitív dolgokat keresni rajta, s azt olvasgatni. Mert sokkal egyszerűbb itt is chetelni, szörnyűlködni, a negatív dolgokon csámcsogni, mint az agyunkat egy kicsit megtornáztatni, elmélkedni.

Igen sajnos ilyen a társadalom. A minap utaztam haza buszon vidékről, én is egy párbeszédre figyeltem fel. Felszállt egy hölgy, s a buszvezetővel elkezdtek beszélgetni, hogy mennyire rossz már minden, stb.
Közben azon gondolkoztam, hogy miért nem örülnek a pillanatnyi helyzetnek? Ha kinéztek volna az ablakon észrevehették volna a napsütést, az állatokat, a füstölgő kéményeket,és még száz szép dologt. Ebben a cudar időben. Ebben a cudar világban.....
Pabló üzenete…
A "lélek is lusta" gondolat engem is sokat foglalkoztat. Én is keresem magamban, hogy mikor, mire van lelki energiám és mitől fogy és mitől nő bennem ez a furcsa és nehezen megfogható dolog. Szerintem az egyik kulcs a boldogságunkhoz, ha nem csak elszenvedői vagyunk a lelki energiáink változásának, hanem kertészeivé válunk ennek a bennünk lévő életenergiának. Én magam is végig jártam azokat a stációkat, amikor még csak sodródtam a lelki energiáim, hangulataim áramlásában. Időnként üvöltöttem tehetelenségemben... Majd eljutottam oda, hogy ma már nem csakhogy észreveszem, detektálom ezeket a hegyeket és völgyeket, hanem képes vagyok alakítani is rajtuk. Az például egy nagyszerű felfedezés volt, amikor rájöttem, hogy érzéseket, hangulatokat fel tudok idézni, vagy fordítva a testem, testhelyzetem, tartásom megváltoztatásával tudok változtatni a lelki energia szintemen.

...és igen,igen kedves Edit szerintem is jó lenne ha időnként észre tudnánk venni a pillanat adta szépségeket, mert ez is táplálja a lelki energiánkat.
Megyek is és elfogyasztok egy közös reggelit a párommal és közben élvezem az ízeket és gyönyörködök a az én drágám szemében... :)
Edit üzenete…
Igen, valóban kertészkednünk kell lelkünk területén....hol ültetni, hol gyomlálni, hol kőkeményen kapálni a gyomot :) Hol meg egyszerűen csak leülni a fűbe és élvezni a napsütést...de akár az esőt is.
Pfűűű visszaolvastam magam, mintha egy megvilágosodott ember lennék, másokban észreveszem, hogy nem jó úton haladnak,holott néha én is majdnem üvöltés határát súrolom.
Persze igyekszem ezen javítani.
Egyébként a testhelyzet tartás megváltoztatásból eredő energiaszint változást én is észrevettem :)
Ati üzenete…
Látva a lista névsorát, úgy gondolom, hogy a boldogságérzés leginkább azzal van egyenes arányosságban, hogy az egyén mennyire érzi a saját életének a vezetését a saját kezében.
Pabló üzenete…
Igen a pszichológia is ezt mondja! A tanult tehetetlenség pont azáltal alakul ki, hogy az élőlényt (leggyakrabban kutyákkal végezték a kísérleteke) olyan kellemetlen helyzetben tartják amin nem tud változtatni, azaz elveszik az élete feletti kontroll érzést. Aminek az lesz az lesz az eredménye, hogy bármilyen más helyzetben már nem fog megoldásokat keresni, hanem közömbösen tudomásul veszi a sorsát.

Nos mire emlékeztet ez benneteket?

Nekem például a deviza bankhitel, a folyton emelkedő és halálos pontosan megérkező közüzemi számlák jutnak az eszembe mint jó kis kondicionálás!
Ati üzenete…
A társadalom teljesítőképessége (alkalmasabb kifejezés híján) egyenesen arányos a boldogságérzetével. (leszámítva persze a diktatúrák kényszerhelyzetét) Ez pedig a társadalmi igazságosság és közbizalom elsődlegesen. Ennek értelmében, tehát szerintem a válság elleni küzdelem alapfeladata lenne ezek megerősítése. lenne...ha lenne rá szándék...